Hova tűnt a libido???

2011 szeptember 25. | Szerző: Hutlen |

Mert Anikóban nem volt, az biztos!

Ott állt értetlenül saját magával, zavaros gondolatokkal, önváddal, önmarcangolással, lelkifurdalással, és nem értette.
Mennyire örült, amikor még pár hete odavolt Zsoltért! Amikor annyira egy hullámhosszon voltak, mint utoljára Péterrel. Csendes, belülről jövő örömmel konstatálta akkor, hogy Zsolttal rendbe jöttek a dolgok, beleringatta magát, hogy VÉGLEG és VÉGÉRVÉNYESEN ÚJRA EGYÜTT vannak. Hogy elmúltak a nehéz, vérzivataros idők, mostantól csak békesség lesz, harmónia, szeretet.

Erre itt van a most, amikor nincs ugyan baja Zsolttal, csak éppen úgy tekint rá, mint a testvérére. Nem is vette észre, hogy mivel és mikor kezdődött… de egyszer csak  megfogalmazódott benne, hogy nem kívánja Zsoltot. Nem bújtak össze elalváskor, és reggel se kucorodott oda Zsolt vállának gödrébe, ahogy az utóbbi hónapokban tette minden nap. Nem értette  és utálta is ezért önmagát. Főleg, amikor Zsolt vágyra gerjedt és Anikó nem tudta már, mivel magyarázza meg a helyzetet, milyen ürügyet, vagy kibúvót keressen. Zsolt is értetlenül állt a helyzet előtt.

Az asszony néha azt gondolta, hogy ez is valahonnan a tudatalattijából jön, olyan mélyről, hogy  ő sem tudja az okát. Mióta Pétert kitörölte az életéből, rendszeres időközönként, ámbár egyre ritkábban, “provokált” valamit, amivel ébren tartotta Zsolt érdeklődését maga iránt. Mint egyfajta szükségszerűség úgy jöttek ezek a dolgok, és soha nem lehetett előre tudni – néha még utólag sem – hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami kiváltotta, és tényleg csak ennyi tűnt fel, hogy ritkulnak az ilyen és ehhez hasonló esetek. 

Zsolt értetlenkedett és várt türelmesen (de lehet, hogy belülről egyre türelmetlenebbül) , Anikó ugyancsak várt, várta, hogy túllendüljön a holtponton és megint jó legyen együtt.