Átmenet

2011 szeptember 14. | Szerző: Hutlen |

Ez a szó jutott eszébe Anikónak a pillanatnyi lelkiállapotáról.

Ugyanazokat a zenéket hallgatta, de már nem lábadt könnybe a szeme, ha a szerelemről-szakításról szóló dalok első taktusai felcsendültek a lejátszójában és felidézték az emlékeit. Legfeljebb tárgyilagosan megállapította, hogy ez és ez a dalszöveg akár kettejükről is szólhatna, vagy szólhatott volna.

Már csak elvétve villantak be a gondolataiba Péter szófordulatai, bókjai, elmélyült beszélgetéseik, amelyek során Péter intelligenciája minden alkalommal lenyűgözte. Igaz, arra esküdni mert volna, hogy Péter orgánumát míg él, nem felejti el!

Nem fordult meg a Péter-magasságú és Péter-alkatú, vagy hasonló frizurájú férfiak után jártában-keltében.

És amikor ezt konstatálta magában, megnyugodott… Egy kis időre…

Mert ott volt a másik oldal: Zsolt. Kedves volt, figyelmes, de néha túlóvatoskodta a dolgokat. Mint aki nem tudja, hogyan közelítsen Anikóhoz, aki pedig azt várta, hogy Zsolt “érezzen” rá, az ő hangulatára, vágyaira. Mindig.

Ha Zsoltnak ez sikerült, akkor Anikó is el tudta engedni magát és könnyedén belefeledkeztek egymásba. Ilyenkor szabályosan hálát érzett Zsolt iránt, mert számára az összetartozásnak  ez volt a legszembetűnőbb jele: megérezni, hogy a másik mire vágyik. Néha halványan átfutott a fején, hogy vajon ez fordítva hányszor történik meg: ő hányszor “érzi” meg, hogy Zsolt mire vágyik. Merő önzésből messzire hessegette magától ezeket a kínos gondolatokat és azzal mentegette magát, hogy Zsolt sem mindig olvas az ő gondolataiban…

Ha ez utóbbi eset esett meg velük, vagyis Zsolt nem találta  el a pillanatot, akkor kisebb eltávolodás következett. Változó volt a lefolyása és az időtartama is. Néha jobban bántotta az egész Anikót, mint Zsoltot, olyankor kényszerítette magát, hogy véget vessen az áldatlan állapotnak és békülést kezdeményezett, Zsolt legnagyobb örömére, ami persze neki is jobb volt, mint haragszom-rádot játszani.
Máskor meg azt gondolta az asszony, hogy Zsolt képtelen a félresikerült kezdeményezésekből  levonni a helyes következtetést és  az egész életük innentől kezdve ezen a hullámvasúton  megy majd tovább. 

Pedig mélyen legbelül tudta hogy neki is része van  abban, hogy nem folyamatos a harmónia.

Átmenet…
Az egyik férfi már nem része az életének, egyáltalán nem...
A másik meg nem teljesen. Még nem teljesen…

Vajon eljön újra az a kegyelmi idő, hogy ezer százalékig egy férfi tölti ki a szívét-lelkét, a gondolatait, és semmi sem árnyékolja be a mindennapokat?
És az az egyetlen férfi Zsolt lesz. Csak ő lehet!!!!